|
2023-08-07 20:00:43, hétfő
|
| |
| |
A VILÁGIRODALOM GYÖNGYSZEMEI 
William Blake: DAL
Együtt összhang s szerelem
Lelkeden és lelkemen.
Ágaink keverve fenn
S gyökereink odalenn.
Ágainkon örömek,
Csiripelők, édesek;
Lábunk alatt halk erek:
Ártatlanság, szeretet.
Rajtad almát hord az ág,
Rajtam tündöklő virág;
Lombod hinti illatát,
Benne lágy a gerle-ágy.
Fiókáit eteti,
Bús énekét lengeti;
Lombod bűbájjal teli
A szerelmet hirdeti.
Ott fészkel a szerelem,
Ott alszik az éjeken
S nappal ugrál eleven
Ágaink közt szűntelen.
(Weöres Sándor fordítása)
Elizabeth Barrett Browning: HOGY SZERETLEK? - 43. SZONETT
Hogy szeretlek? Figyelj. Amennyire
csak hatolni bír föl s le s szerteszét
a lelkem, mikor kiröppen a lét
és az eszmény végső egeibe.
Szeretlek a köznap szükséglete
fokáig; s ha nap süt, s ha gyertya ég;
nyíltan, ahogy férfi küzd a jogért;
tisztán, ahogy a hiúak sose. 
Szeretlek, oly szenvedéllyel, ahogy
kínom lángolt, rég, s lánykori imám:
vesztett szentjeim szerelme lobog
benne, - könnyem ez, s mosolyom, s talán
egész életem! - s isten adja, hogy
még nagyobb legyen a halál után.
(ford:Szabó Lőrinc)
Elizabeth Barrett Browning: MONDD ÚJRA - 21. Portugál szonett
Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában. Ismételd...szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress...
Babits Mihály fordítása
Robert Browning: AZ ELVESZETT KEDVES
Nos, vége! s bármily fájó íz is,
úgy fáj-e, mint hivém?
Ejh! jójszakát cseveg a csíz is
már a tornác ívén!
A szőlők ifjú rügye pelyhes,
így láttam én ma még,
de holnap mind pattanva kelyhes
- s lásd, minden szín kiég...
Drágám, hát ránk is ily sors vár! - óh
nyúljak kezed után?
S barát legyek? csak barát már? - jó!
de annak is jut ám
egy nézés, ében fénnyel villanó! -
Szívem hadd őrzi görcsösen -
s hangod, mely ujjong: hulljon még a hó! -
lelkemből nem múl sohasem!
De szóm nem lesz hőbb, mint illik s szokás,
csak tán csöppnyit puhább,
s csak úgy fogom kezed, mint bárki más,
csak tán picinyt tovább...
Tóth Árpád fordítása
Robert Burns: BÁRMI REZZEN
Bármi rezzen, a nyugati
szél a legédesebb,
hisz arra él a szép leány,
az, akit szeretek:
csörgedező víz fut elő
ott s zúg a rengeteg;
és én mégis éj-nap csak őt
látom, jó Jeanemet.
A harmatos virágban őt
nézem, mily szép, üde:
hangját trillázza a madár
s a szellők éneke:
rügy s bimbó mind ami hasad
bokron s rét s víz felett
s a fütty mind őt juttatja csak
eszembe, Jeanemet!
Szabó Lőrinc fordítása
Robert Burns: EGY SZÁZSZORSZÉPHEZ
Te kicsike piros virágszál,
bizony, rossz órában fakadtál,
hogy így ekém alá jutottál,
s kitéptelek:
most már hiába gyógyítgatnám
kis testedet.
Mitől most szárad meghajolt,
jaj, nem a hű pacsirta volt,
szép hajnali látogatód,
ki felfelé
lendült rólad, úgy csattogott
a nap felé.
Hogy fútt, harapott a hideg szél,
be zord is volt, amikor születtél,
s te mily vidáman tekingettél
ide-oda,
védte törékeny száradat még
a földanya.
Bezzeg, a büszke díszvirágok
fában, falban védőt találnak!
Neked nem jutott se rög se támasz,
se kődarab,
ott nősz a tarlón, meg se látnak,
olyan magad.
Be igénytelen öltözéked!
Szirmaiddal a napot nézed,
csak tartod szelíd fejecskédet, 
és úgy figyelsz:
lám, most az ekevas kitépett,
sárban heversz.
E vég vár az ártatlan lányra,
az árva, falusi virágra,
ki tört szívvel marad magára,
ha rászedik,
aztán veti a sors a sárba,
mint téged itt.
A költőt is ez a vég várja:
zúg életének óceánja,
fülel a bölcs tanok szavára,
s nem jegyzi meg,
aztán orkán, hab sújt reája,
és elsüllyed.
E vég a szenvedőnek vége,
kit megrokkant kínja, reménye,
s eljut a romlás peremére,
ártatlanul,
aztán nem vágyik, csak az égbe,
s a mélybe hull.
Ki könnyet ontasz e virágra,
rád is e vég vár nemsokára,
a Pusztulás ekevasára
kerülsz hamar:
aztán rád omlik a barázda
és eltakar.
/Ford.:Szabó Magda/
Robert Burns: FALUSI RANDEVÚ
Van itt valaki? Ki kopog?
- Én vagyok, mondta Findlay.
Takarodj, senki nem hivott!
- Ugyan már, mondta Findlay.
Lopni indultál? Mit csinálsz?
- Megsúgom, mondta Findlay.
Valami rosszban sántikálsz.
- Nem rossz az, mondta Findlay.
Ha most kinyílna ez a zár
- Csak nyílna, mondta Findlay.
Nem alhatnék el újra már.
- Nem bizony, mondta Findlay.
Ha benn volnál, szobámban, itt
- Bár volnék, mondta Findlay.
Itt rostokolnál hajnalig.
- Hát hogyne, mondta Findlay.
Ha itt maradsz ma éjszaka
- Maradok, mondta Findlay.
Vigyázz, hogy épen juss haza!
- Vigyázok, mondta Findlay.
S bármi essék is idebenn
- Hadd essék, mondta Findlay.
Mindhalálig titok legyen
- Titok lesz, mondta Findlay.
Ford. Szabó Lőrinc
Robert Burns: HA MENNÉL HIDEG SZÉLBEN
Ha mennél hideg szélben
a réten át, a réten át,
rád adnám kockás takaróm,
öleljen át, öleljen át!
S ha körülzúgna sors-vihar
rémségesen, rémségesen:
szívemben volna házad,
oszd meg velem, oszd meg velem!
Volna köröttem zord vadon,
sötét, veszett, sötét, veszett:
mennyország volna nékem az
együtt veled, együtt veled! 
S ha volnék minden föld ura
az ég alatt, az ég alatt:
koronám legszebb ékköve
volnál magad, volnál magad!
(Fordította: Weöres Sándor)
Robert Burns: LEVÉLHULLÁSKOR
Borong a hegyormon a lomha homály,
az ér kanyarogna, de köd lepi már,
hogy sápad az év, s komorúl a vidék,
ha tél veszi át a víg ősz örökét.
Barnák a mezők, meredeznek a fák,
eldobta a nyár a vidám cicomát;
bolyongva hadd hordom a bút egyedül:
hogy üldöz a sors az időm de röpül!
Mily hosszú az élet s hogy kárba veszett,
mily röpke csupán, ami még a tied,
mily képeket ölthet az ősi idő,
mily szálakat tép el a sors, a jövő.
Mily ostoba vagy, míg a csúcs hívogat,
fentről csupa árny, csupa kín az utad!
Silány ez a sors! - de a sír nem a vég,
kell még mibe bízzon az emberiség.
Fodor András
George Gordon Byron: AHOGY ITT JÁR-KÉL...
Ahogy itt jár-kél, szép, miként
a csillagtüzes éjszaka;
fénybe árnyat és árnyba fényt
szűr arca, szeme, mosolya:
oly szeliden ragyog felénk,
ahogy a vad nappal soha.
Egy sugár még, egy árnyat el, -
s a fele báj nem volna itt,
a varázs, mely arcán tüzel
s belengi holló-fürtjeit
a drága fej körül, amely
égi eszmékről álmodik.
S mi ajkán s homlokán lebeg,
az a pír, az az eleven,
s az a derű a szeretet
munkáját zengi édesen:
földi jóságot és szivet,
melyben tiszta a szerelem.
Szabó Lőrinc fordítása
Dante: OLY FURCSÁK VAGYUNK...
Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták és szabadok, 
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemében.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír, az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk.
Dante: VOLT EGYSZER EGY SZERELEM
Elmentél tőlem kedvesem,
S én hagytam, menj csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar hagyni kell.
Mosolygott hozzá két szemem,
De mögé más senki nem néz.
Játszani a közömbös embert,
Most látom milyen nehéz.
Ha most valaki megkérdezné
tőlem, mit jelentesz nekem,
Büszkeségemben azt felelném
Semmit, csak egy elmúlt szerelem
Elmegyünk egymás mellett,
A két szemed rám
Kacagva köszönök én is,
De hangom egy kicsit megremeg.
Mosolygok az utcán sokáig,
De aztán ahogy befordulok,
Fáradtan szememhez nyúlok
És egy könnycseppet szétmorzsolok.
Ha valaki most megkérdezné tőlem,
Mondjam meg mit jelentesz Nekem,
egy pillanatig zavarba jönnék,
s nem tudnék szólni hirtelen.
Csak nagy sokára mondanám azt:
Semmiség, csak egy elmúlt szerelem.
S csak egy sóhaj lenne minden.
S nem venné észre senki sem,
Hogy titokban könnyes lesz a két szemem.
De már látnak szemeim
Messze túl a könnyeken,
Még most is te vagy a mindenem.
S ha valaki most megkérdezné tőlem,
Mondjam meg mit jelentesz nekem,
Talán büszkeségből azt felelném:
Semmit, csak az egész életem!
/Ford: Baranyi Ferenc/
Volt egyszer egy szerelem
Link
Link
E. E. Cmmings: KöTŐDÉS
(Fordította: Kálnoky László)
Magamban hordom a szívedet,
a szívemben hordom.
Mindig itt van velem.
Bárhová megyek, mindig kell nekem.
És akármit teszek, bármi lesz,
Te ott leszel kedvesem.
A sors nem riaszt,
mert Te vagy a sors nekem.
Nem kell világ ennél szebb,
mert Te vagy a világ, igen.
Íme a titkok titka,
mit senki se tud:
gyökere minden gyökérnek,
rügye minden rügynek,
egek feletti ég a fán,
mely maga az élet.
Mely magasabbra nő,
mit a lélek remélhet,
vagy elme megérthet,
mint az alá nem hulló csillagok csodája.
A szívemben őrizlek.
Ott őrizlek a szívemben.
Antoine de Saint-Exupery: FOHÁSZ
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!
Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!
Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.
Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!
Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Johann Wolfgang Goethe: RÁD GONDOLOK
(Fordította: Szabó Lőrinc)
Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az útakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borul rám,
téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!
Samszu'd-Dín Muhammad Háfiz: TE KÖNNYŰ SZÉL, IRAMODJÁL...
(61. GHAZAL)
Te könnyü szél, iramodjál a kedvesig, ne tovább,
Hajából ámbraszagot hozz, lehelletnyit legalább!
Lelkére! én köszönetképp a lelkem eldobom, el,
Ha hírt hozol közeléből, hová nem léphet a láb.
S ha nem kapod meg a sorstól, hogy ajtaján beosonj,
Egy porszemet küszöbéről röpíts el, add nekem át.
A vágy, hogy én nyomorult egyesüljek ővele - jaj!
Az álomképe csupán, mit a lelkem, éjszaka, lát,
Fenyőtoboz-szivem úgy reszket itt, akárcsak a fűz:
Fenyőfa-termeted oly szép! - szivembe kín foga vág.
A kedvesem nem ad értem, tudom, fabatkát sem,
De szál haját sem adom, bár kináld a föld aranyát.
Mi lesz, ha gond kötelét szétszakítod, ó, Háfiz,
Hisz úgy tekint csak a kedves, mint megvetett inasát!
Perzsa eredetiből fordította: Képes Géza
Heinrich Heine: MINT EGY VIRÁG OLYAN VAGY
Mint egy virág, olyan vagy,
oly tiszta, szép, szelíd.
Elnézlek, és szívemhez
a bánat közelít.
Kezem véd könyörögve, 
meghallgat tán az ég:
ilyen maradj örökre,
ily kedves, tiszta, szép.
Victor Hugo: OLYAN A SZERELEM
(Fordította: Nemes Nagy Ágnes)
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.
Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön -
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.
Francis Jammes: A HÁZ RÓZSÁVAL LENNE ITT TELI...
A ház rózsával lenne itt teli s dongó darázzsal.
Vecsernye szólna délután lassúdad kondulással;
a szőllőfürtök áttetsző kövek ilyenkor, s lassan
szundítanának benn az árnyékos lugasban.
Ó, hogy szerethetnélek itt. Tiéd e szív, merész
huszonnégy évem, gőgöm és egész
fehér rózsáktól illatos költészetem tiéd;
és mégsem ismerlek, hiába minden hát, nem élsz.
Mert azt tudom, ha élnél, vélem élnél,
velem lennél te itt, velem rejteznél ott a réten,
nevetve csókolnál, fölöttünk szőke méhek,
mellettünk hűs patak, s a lombok összeérnek.
A napfény hullna csak, hallgatnánk, hogy sziszegne,
mogyorócserje vetne apró árnyékot füledre,
s már nem nevetnénk, mert kimondhatatlan volna
szerelmünk, és a szánk némán egymásra forrna;
s érezném ajkaid pirossán, mily varázslat!
a rózsát, szőllők jóízét s mérgét a vad darázsnak.
(Ford.: Radnóti Miklós)
Szergej Jeszenyin: BOKRAINK KÖZT...
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.
Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.
Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messzeszállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.
Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.
Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.
Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha...
(Rab Zsuzsa)
Jevgenyij Jevtusenko: BŰVÖLŐ
Tavaszi éjszakán gondolj reám
és nyári éjszakán gondolj reám.
És őszi éjszakán gondolj reám,
és téli éjszakán gondolj reám.
Ha lennék tőled oly távol talán,
mintha más ország volna a hazám,
ágyad hűs lepedőjén, vánkosán,
hanyatt feküdve, mintha óceán
habja himbálna, lágyan és puhán,
add át magad ott is nekem csupán.
Nappal ne is gondolj rám, úgy becsülj.
Nappal minden fonákjára kerül,
imádjanak, lengjen tömjén körül,
gondolj nappal - búdul vagy élvedül -
mire elméd gondolni kényszerül,
de éjszaka rám gondolj egyedül.
Halld meg mozdonyfüttyökön is át,
a szélben, mely felhőkkel vív csatát,
hogy vasfogóban vagyok, s csak az ád
megenyhülést, ha miattam reád
oly öröm árad, oly szomorúság,
fájásig nyomod homlokod falát.
A csönd csendjével susogja a szám,
az esővel esengem szaporán,
a hóval, mely szűk szobád ablakán
bedereng s álmomban s álmom után,
tavaszi éjszakán gondolj reám,
és nyári éjszakán gondolj reám,
és őszi éjszakán gondolj reám,
és téli éjszakán gondolj reám.
Illyés Gyula fordítása
József Attila: AMIÓTA MEGLÁTTALAK
Amióta megláttalak,
Szebben süt a nap le rám
És azóta százszor szebben
Dalol a kis csalogány.
Csak a piros ajkad néma
S mosoly rajta nem fakad,
Saját magam árnya vagyok,
Hisz csókolnom nem szabad.
Amióta megláttalak,
Illatosabb a mező
És azóta tövis nélkül
Áll a büszke rózsatő.
Csak a lelked lett fagyosabb, 
Csak a szíved lett büszke,
S szerelmemtől lobbant lángra
A kétségb'esés üszke.
Amióta megláttalak,
Örök tavasz ég virul
És azóta kis madarat
Kis leány nem tart rabul.
Csak te tartasz foglyul engem
S csak a szívem csupa seb;
A neveddel ajkaimon
Halok meg! - úgy édesebb.
József Attila: EGGYÉÖLELŐDÉS VÁGYA
Hiába gyúl ki nagy szemedbe máglya,
Csókos kín ajkamat hiába rágja
S ölelni vágyás: többet akarok.
Husodba forróság lohol lihegve,
Ruhád letépve szállna mély egekbe
S aztán? mi van még? - Többet akarok!
Mint csecsemő, kit gonosz, céda anyja
Kemencére vetett, mely összemarja,
Vágyban vonagló szép szivem olyan.
Ó úgy szeretnék eggyé lenni véled!
Hogy folyna eggyé vérem és a véred,
Mint szélvész ültén két fáradt folyam.
`Egy` lelkünk lenne, mely nyugodtan lengne
És semmisülne át a végtelenbe
S betelt egy-test, mely többé nem akar.
Két bús álomvirág, mely egynek nyilhat.
Mint eggyé lesz a szellő és az illat,
Ha már sunyít a romboló Vihar.
József Attila: SZERELMES VERS
Hegyes fogakkal mard az ajkam,
Nagy, nyíló rózsát csókolj rajtam,
Szörnyű gyönyört a nagy vágyaknak.
Harapj, harapj, vagy én haraplak.
Ha nem gyötörsz, én meggyötörlek,
Csak szép játék vagy, összetörlek,
Fényét veszem nagy, szép szemednek.
- Ó nem tudom. Nagyon szeretlek.
Úgy kéne sírni s zúg a vérem,
Hiába minden álszemérem,
Hiába minden. Ölbe kaplak:
Harapj, harapj, vagy én harapla
Mihail Lermontov: MOST A SZÍV
Most a szív nyugodni vágyik,
szenvedélye ellobog,
mert belátja, hogy a másik
szív érette nem dobog;
ám, ha fojtott izgalomban
még remegne, az se baj:
a víz sem csitul le nyomban,
bár elült a vad vihar!
Jött az óra, válni kellett;
észre sem vetted vajon,
bár szemed láttára pergett,
forró könnyem arcomon?
Kikacagtad leplezetlen
önfeláldozásomat.
Féltél, hogy ha szánsz, szívedben
újra szítod lángodat.
Ám hiába igyekeznél
szenvedésed rejteni,
mert szerettelek, szerettél,
s nem tudunk felejteni.
Villámot lövellt a mennybolt,
nézd a parton azt a két
sziklát, mely hajdanta egy volt,
s állta a vihar dühét;
látod, a két tört vonal hogy
összeillik? Van, amit
a természet egynek alkot
és a sors kettészakít.
(Kálnoky László fordítása)
Francesco Petrarca: KINEK CSAK ÁLMA BOLDOG
Kinek csak álma boldog és szeretne
ölelni árnyat, széllel víni harcot,
mély tengeren úszom, nem érve partot,
homokra építek s irok szelekbe.
A Napba álmélkodtam, s tönkretette
látásomat, ragyogva míg kavargott;
menekvő szarvasnak nyomán csavargok
egy sánta, rossz ökrön lomhán követve.
Mindenre vak vagyok, mindenre fáradt,
csak gyötrelmem hajszolnám nappal-éjjel,
s csak Ámort hínám, s a Halált, s Szerelmem.
Húsz éve már (hosszú s nehéz e bánat)
kereskedem sóhajjal s szenvedéssel:
rossz csillag járt, mikor csapdába estem.
(Sárközy György fordítása)
Francesco Petrarca: NINCS BÉKÉM
(Fordította: Sárközi György)
Nincs békém, s nem szítok háborúságot,
félek s remélek, fázom és megégtem,
az égbe szállok s nyugszom lenn a mélyben,
semmi se kell s ölelném a világot.
Öröm nem nyit kaput, nem zár le rácsot,
nem tart meg és nem oldja kötelékem,
Ámor nem öl meg s nem lazítja fékem,
de élve sem hagy, s menekvést se látok.
Nézek vakon és nyelv nélkül beszélek,
s veszni szeretnék s szabadulni vágyom,
és gyűlölöm magam, másért meg égek,
nevetve könnyezem, bánatból élek,
egyformán fáj életem és halálom.
Ide jutottam, drága Hölgyem, érted.
Alekszandr Puskin: AZ ÉLET SZEKERÉN
Megrakják néha roskadásig,
de a kocsi vígan repül:
a vén Idő ül a bakon
és hajt, hajt istentelenül.
Reggel beszállunk, nyaktörésre
készen, szivünk csakúgy röpít;
félre lustaság, óvatosság:
,,Hajts," - kiáltjuk - ,,az istenit!" 
Délre alábbhagy a buzgóság,
a vad iram félholtra ráz;
nézzük a lejtőt, omladékot:
,,Lassan!" - kiáltjuk - ,,hé, vigyázz!"
Estére végre megnyugodna
az összezötykölt társaság,
s próbál a vackán elaludni. . .
De a kocsis csak hajt tovább.
Szabó Lőrinc fordítása
Puskin: ANYEGIN LEVELE TATJÁNÁHOZ
Tudom, megsérti most magát
Fájdalmas titkom vallomása.
Szemének büszke, nyílt vonása
Mily megvetésbe fordul át!
Mit akarok? Mi cél vezethet,
Hogy így feltárom lelkemet?
Csak arra lesz ok, hogy nevethet,
S ki is csúfol majd, meglehet.
Megláttam egyszer lánykorában
Egy szikra vonzalmat magában,
De hinni nem mertem neki.
S nem szép szokás szerint feleltem:
Féltem, szabadságát a lelkem
- Bár untam - elveszítheti.
S közénk állt még egy gyászos óra...
Lenszkij bús áldozatja lett...
Eltéptem szívem, veszte óta,
Mindentől, mit kedvelhetett;
Függetlenül, mástól nem értve,
Azt hittem, kárpótlás nekem
A csend s szabadság. Istenem!
Tévedtem s megbűnhődtem érte!
Követni mindenütt magát,
Mozdulatát kísérni szemmel,
Nézését fogni s mosolyát
Szerelmes-bús tekintetemmel,
Szavát hallgatva fogni fel,
Hogy tökéletesség a bája,
Lábánál kínban égni el...
Ez, ez a boldogság csodája! 
Ettől megfoszt a sors. Vakon
Vánszorgok, látását remélve,
Oly drága órám és napom -
S amit kimért a sors szeszélye,
Vesztem, pazarlom életem,
Mert súlya úgyis unt nekem.
Tudom: sok évre nem születtem,
De hogy toldozgassam korom,
Reggel hinnem kell rendületlen,
Hogy aznap látom, asszonyom...
Félek, szerény kérő szavakban
Szigorú szemmel mást se lát,
Csak gyűlölt cselt gyónás alakban -
Már hallom is feddő szavát.
Ha tudná, mit jelent epedve
Szomjazni, míg a vágy hevít,
Lobogni s hűs eszünk követve
Csitítni vérünk lángjait,
Vágyódni, hogy térdét öleljem,
Lábánál sírva vallani,
Kérést, gyónást, panaszt: a lelkem
Minden szavát kimondani -
S tüzem színlelt közönybe zárva
Fegyelmezni szemem, szavam,
Csevegve tettetni magam,
S vidám szemmel nézni magára!...
Mindegy. Szívemmel szállni szembe
Nincs több erőm már, lankadok;
Eldőlt: hatalmában vagyok,
Beletörődtem végzetembe.
Rilke: ALTATÖ
Hogyha elvesztlek, no mondd,
tudsz-e úgy elaludni többet,
hogy ne susogjak majd fölötted,
mint a széles hársfalomb?
Hogy ne lesselek, s szavam
rá ne simuljon, mint a pilla,
kebleidre, a karjaidra
és a szádra álmosan.
Hogy ne zárjalak le majd,
önmagadnak adva téged,
mint egy kertet, ahol temérdek
csillag-ánizs, mézfű hajt.
Nemes Nagy Ágnes fordítása
RILKE: A CSEND
Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem -
hallod-e: zúg...
Ugye, a magányost, bármije rebben,
figyelik a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám...
...de mért nem vagy itt?
Moccanok épp csak - a selymes csendben
ott van a lenyomata; örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függönyén.
Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akire gondolok:
Téged nem látlak.
Tandori Dezső fordítása
Rilke: SZERELMES DAL
Mint tartsam az én lelkem, hogy ne érjen
a te lelkedhez? Mint emeljem innen
más dolgokhoz fölötted, észrevétlen?
Jaj, csak lehetne a homályba vinnem,
rég elveszett magányba, a sötétben,
hol elhagyottan néma-tompa csend ül
s nem zeng a táj, ha mélyem mélye pendül.
De az, ami megérint téged, engem,
már egybefog veled s titkom kizengem,
a két iker húr egy hangot fuval.
Milyen hangszerre vonták szíveinket?
S milyen játékos tart kezébe minket?
Ó, égi dal.
Kosztolányi Dezső
Pierre de Ronsard: CSAK CSONT VAGYOK MA MÁR
Csak csont vagyok ma már, aszú csontváz, nem ember.
gyűrődöm, gyengülök, s minden csak gyötrelem,
a dárdás vad halál már zörgetett nekem,
ha nézem két karom, elborzadok szívemben.
Apolló és fia, e két hatalmas mester
nem gyógyít meg ma már, minden reménytelen;
búcsúzom, napsugár! többé nem lát szemem,
testem leszáll oda, hol szertemállik egyszer.
S a társak, akik ily esetten látnak itt,
ágyamhoz lépnek és lenyelvén könnyeik,
arcom megcsókolják, vigasztalást rebegnek,
s halálra vált szemem letörlik reszketeg.
Barátok! társaim! hát Isten veletek!
Elsőnek én megyek, szállást csinálni nektek.
Radnóti Miklós
William Shakespeare: AZ VAGY NEKEM, MI TESTNEK A KENYÉR
(Fordította: Szabó Lőrinc)
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.
P. B. Shelley: A SZERELEM FILOZÓFIÁJA
(Fordította: Szabó Lőrinc)
Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én?
A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorít, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?
Edmund Spenser: HOMOKBA ÍRTAM A KEDVESEM NEVÉT
Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve
a lány - megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! - felelte: - híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megujul.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Theodor Storm: TENGERPART
Öböl felett sirály száll
és félhomály oson:
alkonyfény tükröződik
a nedves zátonyon.
Rebbennek szürke szárnyak
a partszegélyeken;
ködben szigetek, mint álmok
hevernek a tengeren.
Titokzatosan súg-suttog
a forrongó iszap,
hívó madár rikoltoz -
öröktől, napra nap.
Még egyszer halkan borzong,
és elnémul a szél;
kibomlanak a hangok
a mélység felszínén.
(Weöres Sándor fordítása)
Charles Algernon Swinburne: TENGER ÉS ALKONYÉG KÖZÖTT
Tenger és alkonyég között
a szerelem hozzámszökött.
Örömre bú jött, napra éj,
a hosszú vágyra kurta kéj,
s óh, szerelem, reád mi jött
tenger és tengerpart között!
Tenger és kikötő között
az édesből keserű lett,
a vágyból könny, a könnyből láng,
holt kéjből új vágy, új fulánk:
s a szerelem így font-kötött
a tenger és homok között.
Tenger és napnyugat között
egy órát köztünk font-kötött,
de már suhant is, fürge láb,
a tegnapok után tovább
az arany vízen; jött s szökött
tenger és tengerhab között.
S tenger fölött és part alatt
minden vágy meghalt, elszunnyadt.
Az első csillag látta, míg
kettőnk egy lett; a második
csak engem látott magamat,
tenger fölött és part alatt...
Babits Mihály fordítása
Charles Algernon Swinburne: VERSENGÉS
Ha a szerelem rózsa,
hadd legyek én levél,
életünk együtt nőne
bús és dalos időbe
- dúlt rét, virágos róna,
ősz bánat s édes kéj -,
ha a szerelem rózsa,
hadd legyek én levél.
Ha vers volnék a dalban,
s dallam a szerelem,
énekben egyesülnénk,
ajk-ajkon üdvözülnénk, 
s csók, csattogó madárhad
zengne esős delen,
ha vers volnék a dalban
s dallam a szerelem.
Ha te édes, az élet,
s én kedvesed, halál,
együtt sütnénk, havaznánk,
s míg március csókot dob ránk,
míg nárcisz s harkály éled
eperízű szélre vár -
ha te édes, az élet,
s én kedvesed, halál.
Ha bánat rabja volnál,
s öröm apródja én,
játsznánk ősszel, tavasszal,
csellel, édes szavakkal,
könnyekkel, éjjel, nappal,
nevetve lány s legény -
ha bánat rabja volnál,
s öröm apródja én.
Ha te április hölgye
s én májusnak ura,
legyeznél gyenge ággal,
beszórnálak virággal, 
míg a nappal árnyak völgye
s az éj fényes, fura -
ha te április hölgye
s én májusnak ura.
Ha te örömkirálynő,
és én a kínkirály,
Kupidót együtt lessük,
csalfa szárnyát lenyessük,
táncot mértékre jár ő,
zablát kap, pórul jár -
ha te örömkirálynő
és én a kínkirály.
(Hajnal Anna fordítása
Konsztantyin Szimonov: VÁRJ REÁM
Várj reám s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom,
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap,
várj, ha nem vár senki ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök,
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell...
ha lemondtak róla már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár - 
...szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! Ó, átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
"Szerencsés legény."
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
(Lányi Sarolta fordítása)
Török Sophie: BECÉZŐ UJJAD
Becéző ujjad feltépte bennem a
gyönyört
Hogy ezer apró sebből vérezni kezd
bennem az öröm
És hűvös harmat permetezi be
borzongó testemet.
Vátszájana: KIT SZERETNEK A NŐK?
Az asszonynép kit szeret?
Ki nyeri el kegyüket?
Aki szívük ismeri,
aki velük volt kicsi,
akinek a szava méz,
aki ifjú és merész,
aki kezd és célba fut,
aki parancsolni tud,
aki, ha szól, szellemes,
aki hallgat s jellemes,
aki vágyak követe, 
akinek lát a szeme,
akit más és legkivált
barátnő is megkívánt,
aki szomszéd, régi, jó,
aki rokon, új s bohó,
aki színházakba jár,
akit vonz a zöld határ,
aki jókedvűen ad,
aki hős és elragad,
aki úr a sors felett,
aki hírben, pénzben, észben,
vagy szépségben, ölelésben
lefőzi a férjüket.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Paul Verlaine: ÁLMODOM EGY NŐRŐL
Álmodom egy nőről, akit nem ismerek,
Forró és különös, áldott nagy Látomás,
Aki sohasem egy s aki sohase más,
Aki engem megért, aki engem szeret.
Mert ő megért. Neki, óh jaj, csupán neki
Bús, áttetsző szívem többé már nem talány,
Sápadt homlokomnak verejték-patakán
Frissítve omolnak az ő szent könnyei.
Barna, szőke, vörös? Óh, nem tudom én, nem.
A neve? Emlékszem: lágyan zendül, mélyen,
Mint kedveseinké ott lenn, a sírba, lenn.
Nézése hallgatag szobrokénak mása,
Szava messziről jön, komoly, bús, fénytelen:
Mint elnémult drága szavak suhanása.
/Ady Endre ford./
Paul Verlaine: ÓVATOSSÁG
Csak halkan. Fogd kezem. Ülj le mellém ide,
ez órjás fa alá, melynek lombsátorában
A hold cirógató fénye fehérlik lágyan,
Míg elfullad a szél végső lehellete.
Süsd le szemed. Csak ülj. Ne gondolj semmire.
Álmodj. Fürtünk bagoly súrolja a homályban..
Hadd fusson örvtelen, amerre vonja vágya,
az illanó gyönyör s a szív múló heve.
Remélni is feledj. Csak csendesen, szelíden,
hogy folytathassa majd a szíved és a szívem
e csöndet és a nap derűs enyészetét;
Hallgassunk. Meg ne törd ez éji békességet;
nem jó zavarni, ha becsukta már szemét,
a vad Természetet, e néma Istenséget.
(Fordította: Szabó Magda)
Paul Verlaine: ŐSZI CHANSON
Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.
S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Míg éjfél
Kong, csak sírok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél.
Óh, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...
Tóth Árpád fordítása
William Butler Yeats: HA ŐSZ LESZEL S ÖREG
(Fordította: Áprily Lajos)
Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
pillantásodról: visszfény volt az árnyon.
Hányan szerették jó kedved sugárát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.
S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.
Kedves látogatóim!
Nagyon szépen köszönöm minden kedves látogatómnak a f.hó 7-én este 8 órakor feltett blogbejegyzésem ennyire megragadta sokaknak a figyelmét, hogy másnap este már több mint 3.000 fős, következő nap pedig az esti órákban már 5.855 fős, ma harmadnap pedig már e pillanatban 13.132 fős nézettséget jelez a TVN rendszere. Lehet persze, hogy ehhez hozzájárulhatott a tegnap este feltett "Meg van írva" blogbejegyzésem is, de meg kell jegyeznem, hogy közel 13.000 fő körüli nézettségem már korábban más blog bejegyzésemnél is előfordult! Akár benne van, akár nincs, mindenképpen csak megköszönni tudom ezt a nagy nézettséget MINDENKINEK, akik a bejegyzéseket eddig megtekintették!!!
Mindez ráadásul a szülinapomon történt, amit egyben születésnapi ajándéknak is vehetnék!
KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!
Látogatók száma /23.08.11./
Ma: 13780
e Hét: 38652
e Hónap: 56559
e Év: 610339
 
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Világirodalom |
|
|
|
Címkék: önfeláldozásomat, legkockázatosabb, hozzájárulhatott, mozdonyfüttyökön, elszalasztásának, tapasztalatokat, blogbejegyzésem, százszorszéphez, partszegélyeken, sikertelenségek, mértéktartáshoz, kitörölhetetlen, pillantásodért, időbeosztásban, sokféleségében, felismeréseket, megtekintették, kimondhatatlan, legtörékenyebb, közvetíthessek, büszkeségemben, szerethetnélek, levélhulláskor, hétköznapokhoz, bejegyzésemnél, pillantásodról, szétmorzsolok, eggyéölelődés, fontosságának, gyógyítgatnám, tekintetemmel, megítéléséhez, lombsátorában, hozzámszökött, szenvedéllyel, felismeréssel, szerelmet hirdeti, eszmény végső, köznap szükséglete, hiúak sose, halál után, ismételt szavak, tornác ívén, szőlők ifjú, szép leány, harmatos virágban, szellők éneke, fütty mind, hideg szél, büszke díszvirágok, napot nézed, ekevas kitépett, VILÁGIRODALOM GYÖNGYSZEMEI, William Blake, Weöres Sándor, Elizabeth Barrett Browning, HOGY SZERETLEK, Szabó Lőrinc, MONDD ÚJRA, Babits Mihály, Robert Browning, ELVESZETT KEDVES, Tóth Árpád, Robert Burns, BÁRMI REZZEN, Szabó Magda, FALUSI RANDEVÚ, MENNÉL HIDEG SZÉLBEN, Fodor András, George Gordon Byron, AHOGY ITT JÁR-KÉL, FURCSÁK VAGYUNK, VOLT EGYSZER EGY SZERELEM, Baranyi Ferenc, Kálnoky László, Johann Wolfgang Goethe, Muhammad Háfiz, KÖNNYŰ SZÉL, Képes Géza, Heinrich Heine, MINT EGY VIRÁG OLYAN VAGY, Victor Hugo, OLYAN SZERELEM, Nemes Nagy Ágnes, Francis Jammes, RÓZSÁVAL LENNE ITT TELI, Radnóti Miklós, Szergej Jeszenyin, BOKRAINK KÖZT, Jevgenyij Jevtusenko, Illyés Gyula, József Attila, AMIÓTA MEGLÁTTALAK, EGGYÉÖLELŐDÉS VÁGYA, SZERELMES VERS, Mihail Lermontov, MOST SZÍV, Francesco Petrarca, KINEK CSAK ÁLMA BOLDOG, Sárközy György, NINCS BÉKÉM, Sárközi György, Alekszandr Puskin, ÉLET SZEKERÉN, ANYEGIN LEVELE TATJÁNÁHOZ, Tandori Dezső, SZERELMES DAL, Kosztolányi Dezső, CSAK CSONT VAGYOK MA MÁR, William Shakespeare, VAGY NEKEM, TESTNEK KENYÉR, SZERELEM FILOZÓFIÁJA, Edmund Spenser, HOMOKBA ÍRTAM KEDVESEM NEVÉT, Theodor Storm, Charles Algernon Swinburne, TENGER ÉS ALKONYÉG KÖZÖTT, Hajnal Anna, Konsztantyin Szimonov, VÁRJ REÁM, Lányi Sarolta, Török Sophie, BECÉZŐ UJJAD, SZERETNEK NŐK, Paul Verlaine, ÁLMODOM EGY NŐRŐL, ŐSZI CHANSON, William Butler Yeats, LESZEL ÖREG, Áprily Lajos, KÖSZÖNÖM MINDENKINEK,
|
|
Offline
